Baba

Fontos a mászás!

 

A babák általában 6 és 10 hónapos kor között kezdenek el mászni. Akkor, ha a gyermek egészséges, semmilyen szülői beavatkozás nem szükséges ahhoz, hogy ez a folyamat beinduljon, viszont fontos, hogy figyelni kell, mikor jelenik meg a baba életében az igény a mászásra.  

"A testnek a koordináció és az izomerő szempontjából is meg kell érnie a négykézláb helyzet felvételére és a mászás mozgássorának kivitelezésére. Tehát ha a csecsemő képes a hasán fekve nyújtott karral támaszkodni, a tárgyak után hason mindkét irányba elfordulni, illetve kúszó mozdulatokkal előrehaladni, akkor elmondhatjuk, hogy felkészült a négykézláb helyzet kivitelezésére, amely kiindulása lesz a mászó mozgássor megszületésének. Idővel ringómozgásokat fog majd végezni ebben a pozícióban, amivel felkészíti magát az elmozdulásra" – mondja Türei Orsolya DSGM szakgyógytornász.

 

 

Amennyiben szülőként egy kis elmaradást észlelünk, akkor vannak módszerek, amelyekkel segíthetjük gyermekünket. Ha szeretnénk a nyújtott karú támasz végzésére bírni, akkor nincs más dolgunk, mint különféle tárgyakat, párnákat elhelyezni a mozgásterében, amelyeken keresztül kell haladnia a kicsinek, amihez muszáj jobban megemelnie a mellkasát és a fenekét, illetve fel kell tolnia magát nyújtott karú támaszba. Ha azonban a baba végül mégsem veszi fel a négykézláb testhelyzetet, hanem csak kúszik, akkor valószínűleg érdemes szakember segítségét kérni.

Mindenesetre, ha a mászás bármilyen okból kimarad a baba életéből, nagyon fontos felkeresni egy szakembert, aki segít beindítani a babák testi fejlődése szempontjából a rendkívül lényeges nagymozgást.