Út az önállósághoz - babád első lépései
Az önálló evés felé vezető út
A numnum kanál neve összefort az önálló evéshez való út kezdetével. A numnum kanál előkanálként szolgál gyermekednek, mielőtt evőeszközt használna. Pürés és BLW-s (falatkás) babáknak egyaránt ajánlott a használata. Használata megkönnyíti az önálló és biztonságos evést a kicsik számára. A feje lapos, tehát a babák a csuklójuk forgatása nélkül is könnyen használják, nem kell egyensúlyozni az étellel és lehetetlen rosszul tartani. A numnum kanál többfajta színben elérhető, ergonomikus, puha kialakításának köszönhetően pedig kézre illik.
Ha elkezdtétek a hozzátáplálást, ajánljuk a numnum kanál beszerzését, így az evés élmény lesz a kicsiknek, a nagyoknak pedig sokkal kevesebbet kell takarítaniuk, mint egy hagyományos kanál esetében!
Az első lépések - szó szerint
A babák mozgásfejlődésének szempontjából nagyon fontosak az első lépések. Nincs olyan szülő, aki nem szeretné az első lépéseket megörökíteni. Ahhoz, hogy babánk egészségesen fejlődjön, fontos, hogy ezekhez az első lépésekhez megfelelő cipőt válasszunk, legyen szó benti vagy kinti sétáról.
Az első sétákhoz a Dd step cipőket ajánljuk. A Dd Step cipő nagyon kényelmes és hajlékony, valamint az orr és sarok részénél megerősített védelemmel van ellátva. Jól tartja a babák lábát, ezáltal természetes mozgást tesz lehetővé a kicsik számára.
A cipő gyártási technológiájának köszönhetően a felsőrész talphoz történő varrásával minimálisra csökken a cipők összeállításához szükséges ragasztó mennyisége, ezáltal Dd Step cipő tartósabb lesz. Speciális bevonatuknak köszönhetően vízlepergetők a cipők, így babád a tócsákat és az esőt is örömmel és biztonsággal fedezheti fel. A talpbetét borítása bőrből készül, magasabb komfortérzetet biztosítva ezzel az érzékeny gyermeklábak számára és ezáltal is javítva a lábbeli légáteresztő tulajdonságát.