Baba magazin

Így közöld kreatívan a családdal, hogy milyen nemű kisbabád lesz

Manapság már Magyarországon is egyre népszerűbbek az úgynevezett babaváró bulik, amik köszönhetően az amerikai filmeknek, különféle blogoknak és a kreatív kismamáknak, a legkülönfélébb módon szoktak kinézni és zajlani. 

Ha viszont kismamaként szeretnéd egy nagyobb összejövetel formájában a kisbaba nemét elárulni a hozzátartozóknak, ez az egász babaváró buli alapja lehet. Nem kell mást tenni ugyanis, mint kreatív módon rásegíteni a vendégeket, hogy találják ki, vajon kislány érkezik-e a családba, vagy kisfiú.

Íme néhány ötlet:

1. Színek

Természetesen a legegyszerűbb módja annak, hogy kiderüljön melyik nemhez tartozik a kisbaba, ha az egész party hangulatát és színvilágát fiússá/lányossá teszitek. Persze itt már mindenki tudja, hogy ha fiúval várandós egy kismama akkor erre a kék a legjobb szín, ha lánnyal, akkor a rózsaszín. Így tehát az összes party-kelléket ezen színek köré válogathatjátok. Például kék/rózsaszín lufik, asztalterítő, poharak, szalvéták, torta, sapkák/koronák, a kismama ruhája stb. Ebből mindenki tudni fogja már az ajtón történő belépéskor, hogy mire kell számítani.

2. Játékok

Ha nem a színekkel játszotok, akkor a berendezés, a buli dizájnja legyen semleges, például fehér. Azonban különféle mókás játékokkal a vendégek tudtára lehet adni a baba nemét. Ilyen lehet például, ha mindenki kap egy szerencsesütit, amit egyszerre bontanak ki, és amiben egy cetli színe, egy, az adott nemre jellemző idézet, vagy csupán egy KISLÁNY/KISFIÚ felirat jelzi a baba nemét. (Izgalmasabb, ha nem is sejtik a játékosok, hogy ezt fogják megtudni a sütik feltörésekor.)

3. Apró jelek

Nem feltétlenül kell hatalmas dekorációkkal díszíteni a lakást, hogy az előbb említett színek alapján rájöjjenek a kisbaba nemére. Egyerűen egy apró jel is megmutathatja a vendégeknek, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány. Ilyen jel lehet például a kismama ruháján elhelyezett kék/rózsaszín szalag, ami szépen átköti a ruhát a pocak felett. Elegáns és mégis mindent elárul.

4. Ünnepek

Ha egy nagyobb ünnep köré szervezitek a babaváró bulit, ennek fényében is ötletelhettek, hogy hogyan avassátok be a rokonokat, barátokat. Ha például karácsony van, aranyos ötlet, ha egy baba-mózeskosarat, vagy egy kisbaba-méretű ajándékdobozt helyeztek a fa alá, az adott nemre jellemző, korábban már említett színekből. Még látványosabb, ha a mózeskosárba behelyeztek egy játékbabát fiús, vagy lányos ruhában. Ha például húsvét van, a korábbi szerencsesütis játékhoz hasonlóan tojásokkal is lehet játszani, hiszen olyan színűre festett tojásokkal lehet a lakást díszíteni ami a kisbaba nemére utaló szín. 

5. Lufik

A berendezésnél már említettük a kék vagy rózsaszín lufikat, most viszont kicsit másról van szó. Itt is kapcsolódunk egy játékhoz, ugyanis egy rövid kis játékosság rögtön megmutatja a baba nemét. Tegyetek sötét színű, például bordó, vagy nem átlátszó fehér lufiba kék/rózsaszín konfettiket, majd fújjátok fel a lufikat. A vendégek között osszátok ki, amiket egyszerre pukkasszatok ki, hogy a konfettik szétrepüljenek. És természetesen azok színéből már mindenki rájön, hogy kisfiú, vagy kislány van-e a kismama pocakjában!