Baba magazin

Pelenka nélkül!

Hetente kb. 100 darab, két év alatt 5000 pelenkát használnak el egy kisbabához, amíg nem lesz szobatiszta. A környezettudatos szülők még tovább is gondolják. Átlagosan 55 évbe telik, amíg egy polietilént és cellulózt tartalmazó pelenka anyaga lebomlik.

Akkor mit tegyünk? Nicola Schmidt szülői tanácsadó és szerző meggyőződéses képviselője a pelenka nélküli nevelésnek, és ezért öt évvel ezelőtt elindított egy „Artgerecht” elnevezésű projektet.


 

Az ön gyereke szobatiszta?

Nicola Schmidt: Igen, ők 6 és 9 évesek – és szobatiszták.

Mindketten pelenka nélkül nőttek fel. Ez hogyan történt?
Az első gyerekemnél egy ismerős nőgyógyásznak meséltem, hogy engem aggaszt a pelenkázás gondolata. Azt válaszolta, hogy van egy könyv, Laurie Boucke: „TopfFit” című műve, amelyből megtudhatom, hogyan lehet megszabadulni a pelenkától. Itt szó van az úgynevezett tartásról, amikor a kisbabát meztelen popsival egy olyan helyzetben tartjuk, amikor még tartja a pisit, és aztán a folyó víz hangjához hasonló hangot adunk „Pssss”, és akkor a baba tudja, hogy pisilhet (ez itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=H42FtbOYnrE).

És ezt hogy lehet tényleg megcsinálni?
Amikor megszületett a baba, először úgy gondoltam, hogy ez nagyon fáradságos. De amikor hét hetes volt, rászántam magam, és kipróbáltam.

És?
Nagyszerű volt. Hihetetlen, ahogy egy ilyen kis csecsemő reagált. Megértette, hogy mi történik, és örült, hogy a mamájával tud kommunikálni.

De a pelenka olyan praktikus. Úgy hiszem, hogy a bébiszitterünk nem lenne valami lelkes, hogyha arra kérném, hogy a másfél éves kisfiamra ne adjon pelenkát.
A praktikusság relatív. Én természetellenesnek tartom, hogy két éven át hagyjuk a gyereket, hogy a pelenkába végezze a dolgát, és aztán fáradságosan le akarjuk erről szoktatni. És amikor ez nem megy, nagy a dráma. Nagyon lebecsüljük a gyerekek tanulási képességét. Könnyen megértik, hogy a bölcsődében nem kell visszatartani, de otthon már igen. Hogy a papa nem várja el, a mama viszont igen. Nagyon fontos egy bizonyos szabályosság. Elég ha reggel és este egyszer vissza tudja tartani ahhoz, hogy képes legyen a testét észlelni. Ennek elérése a célunk az „Artgerecht” projektben. Azt akarjuk elérni, hogy működjön a gyerekek természetes testészlelése, működjön a szenzomotoros reakció a húgyhólyag és az agy között, ami születéskor eredetileg megvan a csecsemőknek.

És honnan tudhatjuk, hogy mikor kell a gyereknek a dolgát végezni?
Ez igazán nagyon egyszerű. Nagyon gyorsan képesek leszünk arra, hogy lássuk, mikor éhes vagy fáradt a kisbaba.

Ez igaz.
Határozott jelek és időpontok vannak. És a kisbabák is kommunikálnak, amikor szükségük van rá. Ennek evolúciós biológiai háttere is van. A fészek összepiszkítása veszélyes volt. A bélsár vagy a vizelet erős szaga a ragadozók figyelmét felhívhatta. A kis főemlősök jelzik, amikor lent valami kijön belőlük. A mi bébink nem lenne képes arra, amire a kis majom. Más kultúrákban – például a vietnámiban vagy az indiaiban – ma is van példa a jeladásra.

Elfelejtettük volna, hogyan kell a kisbabák jeladásait érzékelni?
Manapság alig veszik észre a szülők, amikor a kisbaba éhes. Csak akkor gondolnak rá, amikor már sír. Ez túl késő. Pedig vannak különböző érzékelhető jelek, amelyekre figyelni kell.

Mi ezek a jelek?
Például a gyerek hangulatváltása az izgatottból a nyugodtba. A gyerekeknek kellemetlen percei lehetnek attól, ami a gyomor-bélrendszerükben történik. Vagy fölhúzzák a lábukat, kapálódznak.

Miért tolódik egyre későbbre az időpont, amikor a kisgyerekek szobatiszták lesznek? Nagy-Britanniában újabban biliválságról (Töpfchenkrise) beszélnek, mivel előfordul, hogy még kilenc- tízéves gyerekek is pelenkázva járnak iskolába.
Ha nem reagálunk a csecsemők jelzéseire, valamikor elvesztik bizonyos született képességeiket. Ezen kívül a szuper nedvszívó pelenkáknak köszönhetően visszafejlődik a hólyag és az agy között működő szenzomotoros rendszerük, és a gyerekek így kevésbé érzékelik, hogy mi történik a testükkel. Az agy kevesebb információt kap. Ez nincs így minden gyerekkel, de sokkal. És vannak olyan gyerekek, akik öt, hat vagy kilenc éves korukban még pelenkát hordanak.

Valóban ismer olyan gyereket, aki még ilyen korban pelenkát hord?
Kilenc évest nem ismerek, de hat vagy hét évest többet is. Különösen éjjel használnak pelenkát anélkül, hogy genetikus vagy szervi ok lenne rá. És egyre több olyan gyerek van, aki a dolgát csak a pelenkába tudja végezni, mivel úgy hozzászokott ehhez a kellemes lehetőséghez. Csakhogy erről senki nem beszél.

Németországban is jelentkezett már a bilikrízis?
Még nem, de ha tovább terjed a prüdéria és a tabutémák tisztelete a társadalomban, miszerint az anyagcsere végtermékekkel kapcsolatos témákról nem beszélünk, akkor közeledünk a krízis bekövetkezéséhez.

Mit tanácsol a szülőknek?
Félre a pelenkával, és a szenzomotoros érzékelést aktiváljuk újra. A legkönnyebb nyáron. Ilyenkor meztelenül vagy csak egy kis bugyiban hagyhatjuk a gyerekeket. Mindegy, hogy kisebb bajok lehetnek. Ez az első lépés. A szülőnek bízni kell a gyerekében, hogy képes lesz a fejlődésre. Segít, ha nem izgulunk, hogy mi lesz. A legjobb, ha együtt csináljuk: „Gyere, megyünk pisilni. Te a bilin, én a vécén.”

Bármikor el lehet kezdeni a pelenkanélküliséget?
Természetesen. Az első négy hónap az ideális időszak, mert akkor még a baba jelzései természetesen megvannak. Később már a szenzomotoros érzékelésen alapuló jelzések nem annyira működnek. Egy éves kor után már más stratégiát kell alkalmazni, mint korábban, mert már a gyerek jár, és nem biztos, hogy elfogadja a speciális tartást, amit korábban ajánlunk. De akkor is meg lehet találni a megfelelő álló vagy guggoló helyzetet. Bárhogy is, egyszer csak meg kell szabadulni a pelenkától.