Molett esküvői ruha - egy igazán jó szalonnak van megoldása

Egy molett esküvői ruha kiválasztása során is felmerül mind a vétel, mind a kölcsönzés. Míg tőlünk nyugatabbra a kölcsönzés kevésbé elterjedt, mindkét verzió mellett sok érv és ellenérv is felsorakoztatható. Vannak olyan szalonok, amelyek funkciója kizárólag menyasszonyi ruhakölcsönző, mások csak eladással foglalkoznak, míg vannak olyan ruhaüzletek, amelyekben mindkét opció lehetséges.
Molett esküvői ruha - egy igazán jó szalonnak van megoldása

Az esküvői ruha bérlés legnagyobb előnye az, hogy az ár alacsonyabb: kb. két harmada, egyes esetekben a teljes vételár fele. Egy kismama menyasszonyi ruha esetében azonban különösen ügyelni kell arra, hogy a méret minden tekintetben megfelelő legyen, mivel ezeken jóval kevesebbet lehet alakítani, mint azokon, amiket megvesz az ember. Leginkább szűkíteni lehet őket, de kismamák esetében ezzel igen óvatosan kell bánni, főleg a nagy nap előtt hetekkel. Alacsonyabb menyasszonyok esetén pedig problémát szokott jelenteni az is, hogy csak kisebb mértékben lehet állítani az esküvői ruha aljából. És persze vannak, akiket igencsak zavar, hogy előttük már volt, aki hordta az esküvői ruhát, de van, akit ez a legkevésbé sem zavar. Kicsit hasonló ez a second hand ruhákhoz, csak sokan úgy vannak vele, hogy az esküvő mégis csak a "nagy nap", amely nem szabad, hogy a pénzről / spórolásról szóljon. (Igaz, érdemes azt is megjegyezni, hogy egy másik fontos eseményre, végzős diákok tiszteletére rendezett bálban a szalagavató ruha kölcsönzés a rendkívül elterjedt szokás, ott a vétel a ritka.

Egy molett esküvői ruha megtalálása esetén fontos, hogy megfelelő esküvői ruhaszalont keressünk, hiszen sok ruhabolt ilyeneket nem forgalmaz, míg vannak olyan szalonok, amelyek erre (is) specializálódnak. A teltebb menyasszonyoknak a szépség pontosan ugyanannyira jár ki, mint mindenki másnak és ebben a molett esküvői ruha kollekciók nagyban segítenek. Ezek rendkívül elegáns, nőies megjelenést biztosítanak a nagy napon, hogy az esküvő ékköve és fénypontja valóban a menyasszony lehessen.

Mi azon az állásponton vagyunk, hogy amikor az esküvői ruháról van szó, akkor nem szabad kompromisszumokat kötni, mindenki a saját alakjának megfelelően a legszebb darabot kell(ene), hogy kiválassza. Hiszen amellett, hogy a "legboldogabb napon" így jelenünk meg mind kedvesünk, mind az összegyűlt családok és vendégsereg előtt, nagyon fontos a fényképeken, videókon megörökített emlék is, amelynek a menyasszony és az esküvői ruhája az egyik főszereplője.

Kapcsolódó cikkek

Mutatjuk a legújabb gyerekdivatot, ami a gyereksapkát és gyerekpizsamát illeti!

Gyerek sapka, gyerek pizsama - Tchibo

A Tchibo kínálatát mutatjuk be.

Babák öltöztetése - így csináld!

Így öltöztesd a kisbabád, hogy jól érezze magát!

Hogyan öltöztessük a kisbabánkat? A cikkben ehhez adunk segítséget.