Trükkök az egészséges étkezéshez, amiket a hétköznapokban is könnyű betartani

A szülőket gyakran kétségbeejtik a gyerekek étkezési szokásai, hiszen a legritkább esetben sikerül velük megetetni a gyümölcsöt és a zöldségeket. De nem muszáj minden harcot megnyerni az ebédlőasztalnál, ha követünk pár praktikus tippet.
Trükkök az egészséges étkezéshez, amiket a hétköznapokban is könnyű betartani

A pandémia alatt mindannyian több édességet ettünk, így a fogorvosok is gyakrabban találkoztak lyukas fogakkal. Ennél is nagyobb baj, hogy egy kutatás szerint az ovis korú gyerekek szüleinek kétharmada mulasztja el, hogy megelőző céllal fogorvoshoz vigye őket.

A jó szájhigiéna mellett a szülők azzal is megelőzhetik a fogszuvasodást a gyerekeknél, ha egészséges étrenden tartják őket. Jó szabály lehet, ha édességet csak délután kapnak a kicsik, mivel a nyál a nap során megkeményíti a fogzománcot. Ezután a cukor és a savak újra megtisztíthatják azt a rárakódott ásványi anyagoktól. Ezért jobb, ha a gyerekek naponta egyszer esznek édességet, mint ha a nap során többször is nasiznának.

Az egészséges táplálkozás persze nem csak a fogaknak tesz jót. Ha a gyerekek elutasítanak bizonyos élelmiszereket, fontos a kitartás, és hogy az ilyen ételek újra és újra az asztalra kerüljenek. Aki pedig szülőként nem jár elől jó példával, és maga sem fogyaszt zöldségeket, az hiába várja, hogy a gyerek ezt eltanulja tőle.

Galambos Dániel

Kapcsolódó cikkek

A gyerekjóga pozitív hatásai

A gyerekjóga előnyei

A gyerekjógának is vannak előnyei. Mutatjuk, melyek ezek.

Trükkök az egészséges étkezéshez, amiket a hétköznapokban is könnyű betartani

Trükkök az egészséges étkezéshez, amiket a hétköznapokban is könnyű betartani

A kicsik is fogyaszthatnak cukrot, de nem mindegy, milyen napszakban.